Diavetítő torta készítése

Fogadjátok szeretettel Cserné Angéla bemutatkozását és tortájának elkészítését.
 


Tavaly óta foglalkoztat a tortadíszítés. Mivel sok időm nincs,mert három műszakban dolgozom,

csak hobbi szinten készítek tortákat, családomnak és barátaimnak.

Két nagylányom van, akik nagyon szeretik az édességet, a Férjem pedig bár mit képes megenni ami sütiből van.

Egy nagyon kedves barátnőmnek készítettem ezt a tortát amivel nevezni szeretnék a versenyre.

Remélem mindenkinek elnyeri a tettszését!

 

Diavetítő torta készítése

Fotók és szöveg: Cserné Angéla

3*3 tojásból egy kb 20*30-as tepsiben piskótákat sütünk. Betöltjük és kidermesztjük.

Oldalait egyenesre vágjuk, a hátsó részét levágjuk, és ami leesik azt az elejére pótóljuk, szépen lekerekítjük.

Vajkrémmel bekenjük, hűtőben újra kidermesztjük.

Világos szürke masszából egy széles csíkot vágunk, bevonjuk a torta tetejét.

Az oldaláról sütőpapírral mintát veszünk, kiszabjuk és a torta oldalait is bevonjuk. Az összeeresztésekhez „zsinórt” sodrunk, így szépen eltakarjuk vele a kisebb hibákat is.

 

Lábacskákat is készítünk. Fekete masszából csíkokat ragasztunk a szélekhez, így azt a hatást kelti, mintha meg lenne emelve.

Az elejéhez és a hátuljához is ragasztunk fekete csikokat.

Elkészítjük az adagolónyílást és a szellőzőket. Ezekhez is kis fekete csíkokat ragasztunk, mintha árnyék lenne, az oldalára is feltesszük a szellőzőket. Egy hosszú fekete „zsinórt” sodrunk kábelnek, fehér masszából elkészítjük a dugvillát is.



Felpakoljuk rá a tekerőt és a vetítő részt is amit már előre elkészítünk nagyon halvány sárgás cukormasszából, mintha meg lenne öregedve.

Készítünk diafilmeket is.

A dugvillákat befestettem arany lüszter festékkel. A vetítőrész közepébe tegyünk egy kis fekete masszakorongot.

A külső részét a tortának lefestettem fehér lüszterrel,így egy kicsit fényes lett.

Leave a Reply