Gesztenye formatorta elkészítése

Vedres Andi osztotta meg velünk a Gesztenye-formatortája elkészítését.

Íme:

„Szeretném megosztani Veled a gesztenye tortámat lépésről-lépésre.

Ezt egy minitorta versenyre készítettem, ahol aranyérmes lett 🙂

GESZTENYE. Ami egyébként azért is volt nekem nagyon kedves,mert gyerek koromban az Anyukám nagyon sok gesztenye Gusztit készített nekem 🙂

Ezek után pedig napokig tervezgettem agyban, hogyan fogom elkészíteni. Mikor már minden tudtam elméletben, akkor nekiláttam.

Először 2 kis tálkába beletettem a piskótát és a vajkrémet, egy éjszakára betettem a hűtőbe.

Másnap délután kivettem,és a két fél „labdát” összetapasztottam vajkrémmel,majd kívül is bekentem,és betettem 15 percre a hűtőbe.

Ezután bevontam unidec-kel, amit igyekeztem viszonylag vékonyra nyújtani,mert tudtam,hogy erre egy jóval vastagabb réteget teszek majd.

Ezután rátettem a következő réteg unidecet, kicsit megvizeztem alatta,hogy jól tapadjon. Majd kicsit megformáztam,ahogy a gesztenyék szoktak kinyílni 🙂

Már pihent becsomagolva a sugar gum pasztám. Ebből „gyúrogattam” meg egyenként a gesztenye tüskéit,amiket pici vízzel tapasztottam a még puha unidecre.

Ezután már csak a festés volt hátra.Sajnos air brushom még nincs, ezért a festéssel nem voltam 100%-ban elégedett,de igyekeztem a meglévő anyagokból jól dolgozni.

Tádááááám,és már kész is.

Egyébként egyáltalán nem volt nehéz, de a sok kis tüske miatt elég macerás volt. Hozzáteszem,hogy egy örökmozgó két éves mellett készítettem,mert akkor láttam neki,amikor lefektettem,de este 7-re simán befejeztem úgy,hogy közben még az ő kéréseinek is eleget tettem.

Majdnem 2 napig gyűjtöttem az erőt,hogy felvágjam. Szívtelen volt a verseny kiírás :))))))

Köszönjük Andi! Gratulálunk a győzelmedhez! Nagyon ötletes minitorta!!!!

Megérdemelt győzelem volt. Nagyon kreatív ötlet!

Comments

  1. sertraline hcl 25 mg

    sertraline hcl 25 mg

  2. lasix diuretic over the counter

    lasix diuretic over the counter

Leave a Reply