Kókuszfondant – az egészségesebb alternatíva

Ezt a receptet még Szabó M. Éva osztotta meg velem. A normál fondanthoz képest a szénhidráttartalma kb a fele, bár így is kalóriadús, de egészségesebb, hiszen nem tartalmaz finomított cukrot.

Hozzávalók:

  • 200 g kókusztejpor (érdemes biót venni, mert pl azt tápiókával édesítik)
  • 30 ml víz
  • 1-2 evőkanál őrölt xilit

A vízből, xilitből szirupot főzünk, majd ráöntjük a tejporra. Jól összedolgozzuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap készen is áll a formázásra, és a nyújtásra.

Elsőként alaposan keményítőzzük be a munkafelületet és a kezeinket is.

TIPP: Akik Paleo diétát folytatnak, keményítő helyett kókuszzsírral kenjék be a kezüket és a felületet, és használjanak por xilitet a szórásra is.

Mivel a kókuszbevonó sokkal lágyabb, mint a normál fondant, és sokkal tovább is szárad, érdemes ezt a munkafolyamatba belekalkulálni. Figurákat is készíthetünk belőle, viszont ebben az esetben az egyes alkotóelemeket egyenként készítsük el, és külön hagyjuk száradni minimum egy éjszakán át. Ezután illesszük össze a részeket.

A masszát por, illetve gél állagú festékkel érdemes színezni.

A kókuszfondant a kókusz összes jótékony hatásával bír (pl: .gazdag vitaminokban (C, E, B1, B3, B5 és B6), továbbá rost- és ásványi anyagokban (vas, szelén, nátrium, kalcium, magnézium és foszfor) plusz hasznos zsírokat tartalmaz.

Ráadásul a masszának nagyon finom kókuszkrém íze van. Próbáljátok ki!

Hasonló recepteket és dekorációs ötleteket találhattok a Tortadíszítő Kisokos című könyvünkben is, amelyet a linkre kattintva tekinthettek meg. Kedvezményesen meg is vásárolható a letölthető változata.

Éva könyvet is írt angol nyelven, amelyet letölthető formában meg is vásárolhattok a weboldalán keresztül ezen a linken: www.evamszabo.com

Leave a Reply