Csokoládés ganache-bevonó

A fondant, a vajkrém és az icing bevonó mellett találkozhatunk még a ganache-zsal is, ami egy fényes bevonó. Egyik fajtája a csokoládés ganache.

Étcsokiból, tejcsokiból is készíthető a ganache, de megmaradt csokinyuszi, vagy télapó is megfelelő lehet.
Csokoládés Ganache hozzávalók:
155 gr darabokra tört sötét színű csokoládé
155 ml tejszín
Gőz fölé helyezünk egy lábast, amibe beletesszük a csokoládé-darabokat és a tejszínt. Vigyázzunk, hogy a lábas ne érjen bele a gőzölgő vízbe. Fakanállal kevergessük, amíg szépen el nem olvad a csokoládé, és egynemű nem lesz az egész. Ezután tegyük félre, hűlni, és addig várjunk, amíg olyan állagúvá nem válik, amit könnyen lehet kenni. Tehát nem maximálisan szétfolyós, és nem is teljesen szilárd.
A tetejére könnyűszerrel felkenhetjük a “masszát”, de az oldala kicsit macerás.
Az egyszerűbb megoldás az, ha szépen ráöntjük a torta tetejére a csokoládét.
Egy tepsibe zsírpapírt teszünk, majd a rácsra helyezzük a tortát, és egyszerűen ráöntjük a bevonót. Viszont ehhez készítsünk bőven csokoládét, hogy legyen elég a két rétegnek.
Ezután hűtőbe tesszük a tortát, amíg a ganache teljesen lehül rajta, és megismételjük a műveletet. Így, tulajdonképpen két réteg kerül rá, így eltűnnek a kisebb hibák.
Íme a végeredmény:
Tipp: Tehetünk vajat is a csokoládé és a tejszín mellé. A vajtól még fényesebb lesz a torta.
Készülhet fehér csokoládéból is a ganache bevonónk, ekkor azonban közel dupla annyi csokit olvasszunk fel, mint tejszínt.
Az első réteg már a tortán, jöhet majd a második.
A csokoládés ganache tárolási ideje:
Légmentes edényben szobahőmérsékleten 2 napig, hűtőszekrényben 10 napig tárolható a ganache. Amennyiben újra szeretnéd használni, amit korábban elkészítettél, tedd gőz fölé, és lassú tűzön olvaszd.

Leave a Reply