Yorki kutyus torta

A formatortákat készíthetjük faragással, amikor a krémmel megtöltött piskótából kifaragjuk a kívánt mintát, de egyszerűbb a piskótát lapnak kenve kisütni. Nagyon kell ügyelni a piskótára, mert a végeredményben ez határozza meg a formánk stabilitását.

Az anyagot Kádár Veronika készítette a Silver Shark Productions megbízásából.

Nehézség: Közepes, Anyagszükséglet: Minimális

Én a jilkes piskótára esküszöm, mert faragás közben sem morzsálódik úgy, ahogy a hagyományos piskóták. (Szerkesztői megjegyzés: Sima piskótából is készíthető a torta Nem utolsó szempont az is, hogy sokkal könnyebben lehet faragni. A kisült lapokat vékonyan meghintjük liszttel, hogy ne ragadjanak egymáshoz. Miután kihűlt megfordítjuk, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt, visszafordítjuk. Késsel kivágjuk az elemeket.

Kutyáknál a fejet általában külön szoktam készíteni, mert könnyebb később burkolni. Főleg ülő kutyáknál praktikus így végezni. Betöltöm az elemeket a megfelelő krémmel.

Tévhit, hogy nem lehet ilyen tortáknál tejszínes krémet használni. Ha a tejszínhab a szokásosnál erősebbre van felverve, akkor stabilabb krémet tudunk belőle készíteni.

Az ilyen tortáknál legfőképp arra kell ügyelni, hogy el kell hagyni a piskóta-krém arányokat, a piskótának inkább kissé vastagabbnak, míg a krémnek vékonyabbnak kell lennie, különben szétcsúszhat a munkánk.

Miután 2-3 órát pihent a torta a hűtőszekrényben, nekiláthatunk a faragáshoz. Én ezt kicsi recés késsel szoktam végezni. Ennél a tortánál a fejet ezután rögzítettem, de ha ülő kutyusról lenne szó, akkor burkolás után helyezném a helyére. Ilyenkor rögzíteni érdemes a fejet a testhez. Tökéletesen alkalmazható egy sima spagetti tészta, de jó a szívószál, műanyag vékony pálca, vagy koktélpálca is.

A megmaradt piskóta végeket sem kell kidobni! 15-20 dkg cukorból cukorszirupot kell főzni (70% cukor, 30% víz). Ezt lassú lángon addig főzzük, míg a megfelelő állagúra nem sűrűsödik. A piskóta végeket összemorzsoljuk, egy kevés fahéjjal ízesítjük, majd a cukorszörpöt hozzáadva összegyúrjuk.

Ezzel a puncs-masszával még tudunk módosítani a tortán, illetve ki lehet vele alakítani a lábfejeket is.

Ezután a tortát átkenjünk vajkrémmel, majd pár órát hűtőszekrénybe téve dermesztjük.

A burkolás ilyen tortáknál különleges művelet! A fejjel kezdjük, mert arra duplaréteg burkoló kerül. Az első réteget nem nyújtom, hanem csak kézzel „kipaskolom” és úgy teszem fel.

Ki lehet így alakítani a szemöldököt is, száj vonalát. Miután ezzel elkészültünk, következhet a rendes burkolás. Burkolás után a szőrt egy speciális marcipán mintázóval tudjuk elérni. (A fej-részbe kicsit jobban kell belenyomni és rézsútosan kell haladni)

Hosszú szőrű kutyus tortáknál még ilyenkor is ki lehet bővíteni a szőr részt burkolómasszával. A füleket és ebben az esetben a felfelé álló farkat tragant-masszából készítettem és forró vízzel, spagetti tésztával rögzítettem. Ebben az esetben airbrush szórópisztollyal színeztem a tortát, ezért hófehér a kezdeteknél, de színezett burkolómasszával is ugyanúgy el lehet készíteni.

A szemeket, orrot és masnit utólag ragasztom fel a tortára. Látványossá teszi a munkákat, ha egy mellékes elemet is belecsempészünk. Jelen esetben a csont alakú keksz. De ez lehet akár egy kutyajáték, takaró vagy bármi más.

Jilkes piskóta:

6 db tojás, 15 dkg cukor, 20 dkg liszt, 1 kiskanál kukoricakeményítő, 1 kiskanál sütőpor, 1,5-2 dkg jilk.

(jilket cukrász nagykereskedésben lehet kapni, fagylaltokhoz is előszeretettel használják a cukrászok)

A tojást, cukrot, jilket egy tálba helyezzük, majd géppel kicsit elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a többi alapanyagot és körülbelül 4-5 percen keresztül habosra verjük. 170 fokon sütjük, ügyelve arra, hogy ne süssük túl. Túlsütésnél megkeményedik. Lapnak sütve körülbelül 10-12 percig sütjük.

Szerkesztői megjegyzés:

Természetesen nem csak Jilkes Piskótából készülhet a torta. Sőt, nagyon kevesen használják ezt a variációt. A weboldalon több piskótarecept is megtalálható, például a cápa torta is sima piskótából készült, és szépen faragható lett.

Tragant massza:

10 g zselatin, 60 ml víz, 600 g porcukor

A zselatint és a vizet mikrohullámú sütőben meglangyosítjuk, majd hozzágyúrjuk a porcukrot. Azonnal felhasználható.

 

Leave a Reply